Jövőre három százalékkal nő majd az időkori ellátás

Mekkora az esély az extra nyugdíjemelésre?

2017. április 25. Hamarosan benyújtja a parlamentnek a kormány azt a tervezetet, amiben a következő évi nyugdíjemelés mértéke is szerepel. A nemzetgazdasági miniszter 3,0 százalékról beszél, de kilátásba helyezte, hogy 2017. után prémium kifizetése is jöhet.

Az idősek járandósága három százalékkal emelkedik 2018-ban – nyilatkozta a Magyar Időknek a nemzetgazdasági tárca vezetője, Varga Mihály. Az aktuális nyugdíjemelés mértéke megegyezik a várt áremelkedés ütemével, tehát az ország 2018-as költségvetéséről szóló, hamarosan a parlament elé kerülő törvényben ekkora inflációval terveznek.

Valószínűleg nem akad nyugdíjas, aki ne emlékezne arra, hogy az idei évre eredetileg 0,9 százalékos emelésről döntöttek, amit azonban már 2016 novemberében 1,6 százalékra emeltek. Az infláció azonban (az általános várakozások, sőt már az akkori prognózisok szerint is) az idén magasabb lesz.

Egyetlen nyugdíjas sem járhat rosszabbul, így ha az éves infláció meghaladja a tervezett mértéket, az év végén nyugdíj-kompenzáció következhet – szögezte le a tárcavezető. Közölte: a pluszpénzek kifizetéséről az inflációs adatok ismeretében, novemberben dönthet a kormány. A nyugdíjasok visszamenőlegesen akkor kézhez is kapják az őket megillető összeget.

A vágyakban már biztos a szárnyalás


Varga Mihály beszélt arról, hogy 2017-ben szóba jöhet az úgynevezett nyugdíjprémium ügye is. Erről (csakúgy, mint az infláció követéséről is) jogszabály rendelkezik. Eszerint az idősek külön kifizetésre akkor számíthatnak, ha a GDP növekedésének mértéke meghaladja a 3,5 százalékot, emellett teljesül az államháztartás tárgyévi egyenlegcélja.

A számok azonban egyelőre ezen a téren a miniszter bizakodása ellenére nem tűnnek túl bíztatónak a nyugdíjasok szempontjából.  Érdemes felidézni, hogy 2016-ban a GDP növekedése még a GKI által prognosztizált 2,0 százalékot sem érte el, végül mindössze 1,8 százalék lett. A kormány által jelzett 2,5 és az MNB szerinti 2,8 százalékkal szemben.

A GKI – elsősorban a korábban gondoltnál is jóval gyengébb tavalyi beruházási teljesítmény bázishatása miatt – nemrégiben megemelte ugyan a 2017-re szóló növekedési prognózisát, de az így is a „céltartomány” alatt marad. Az általa várt 3,2 százalék félúton van az IMF 3,0 és az EU 3,5 százalékos előrejelzése között. A nyugdíjprémium kifizetésére így csak az utóbbi felett van esély, a kormány 4,1-4,3 százalékot vár. Sajtóhírek alapján tartani lehet azonban attól, hogy a költségvetést úgy tervezték, hogy minden tervezett kormányzati intézkedésre biztosított legyen a fedezet. A lendületes növekedés mellett azzal kalkulálnak, hogy beindulnak a beruházások, a növekvő bérek pedig felpörgetik a fogyasztást.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok