Ingyenes egészségbiztosítás a Vienna Life Biztosítótól

2014. november 24. Márkabevezető kampánya keretében egy évre szóló, ingyenes egészségbiztosítást ad a Vienna Life Biztosító mindenkinek, aki 2014. november 30-ig regisztrál az oldalán – adta hírül a társaság. Ennek keretében ingyenes MR, CT vagy PET-CT vizsgálatra lehetnek jogosultak az ügyfelek, akiknek a nulla forintos díj ellenében semmiféle kötelezettséget nem kell vállalniuk.

A PRÉMIUM Egészségpénztár megbízásából a GKI Gazdaságkutató által tavaly elvégzett, a hálapénz-fizetést felmérő kutatás szerint, az emberek 62 százaléka többek között azért ad hálapénzt, hogy hamarabb kapjon ellátást, gyorsabban kerüljön sorra, így megszabaduljon a hónapokig tartó, bizonytalansággal teli várakozás terhétől, és a vizsgálatok mielőbbi elvégzésével, javuljanak a túlélési és gyógyulási esélyei. A társadalombiztosítás által finanszírozott képalkotó diagnosztikai vizsgálatokhoz azonban várólistás rendszerben, a több tízezer várakozó miatt pedig gyakran két-három hónap után lehet csak hozzájutni. 
 
Erre a problémára kínál megoldást a Helló biztosítás, amely 2015. november 30-ig egy alkalommal, szakorvosi javaslat alapján elérhetővé teszi a legkorszerűbb képalkotó diagnosztikai eljárást (MRI, CT, PET-CT). Szükség esetén a biztosító – egészségügyi szolgáltató partnereivel – tíz munkanapon belül megszervezi a képalkotó vizsgálatot, és 250 ezer forintig átvállalja a költségét.
 
A Vienna Life Biztosító most márkabevezető kampánya keretében ingyenesen, azaz nulla forintért nyújtja a Helló biztosítást azoknak, akik regisztrálnak a honlapján – adta hírül közleményében a biztosító. Mint megírtuk, októbertől Vienna Life Biztosító néven folytatja működését az AXA Biztosító, mivel a nyár elején a Vienna Insurance Group (VIG) tulajdonába került. Várakozásaik szerint november végéig nagyjából hét-nyolcezren igényelnek ingyenesen Helló biztosítást - ismertette a kampány céljait Vadas-Földvári Anett, a biztosító vezérigazgatója.  
 
A Helló biztosítást minden 18-60 éves, magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személy köthet, aki november 30-ig megadja személyes adatait a viennalife.hu oldalon, majd e-mailben visszaigazolja szándékát. A Helló biztosítás ezt követően, 2014. december 1-jén automatikusan életbe lép, majd egy év elteltével, 2015. november 30-án  automatikusan megszűnik, és nem vált át más biztosításba.
 
A biztosítást igénylőket semmilyen kötelezettség nem terheli, így sem adataik rögzítésekor, sem a biztosításuk megszűnésekor, sem az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor nem kell fizetniük, és a biztosító más termékeit vagy szolgáltatásait sem kötelesek megvásárolni.


Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok