A végrehajtói kar elnöke szerint kevesebb kilakoltatás lesz

Felpörögtek a lakásárverések

2018. május 17. Az idén egyre erősödő érdeklődés tapasztalható a tartozás miatt meghirdetett ingatlanok iránt – állítja a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. Schadl György újdonságnak nevezte, hogy Kelet-Magyarországon is érkeznek ajánlatok.

Az idén egyre erősödő érdeklődés tapasztalható a tartozás miatt meghirdetett ingatlanok iránt – állítja a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. Schadl György újdonságnak nevezte, hogy Kelet-Magyarországon is érkeznek ajánlatok.

A lakáskiürítések száma három-négyezer körül mozog évente, az ügyforgalmi adatokból pedig arra lehet következtetni, hogy az idei esztendő kevesebb kiürítést hoz majd az eddigieknél – nyilatkozta a kormányzati Magyar Időknek a végrehajtók vezetője. Érdemes egyébként felidézni, hogy ugyanő ugyanitt tavaly arról beszélt, hogy a kilakoltatási moratórium több száz adósnak adott haladékot. Ők azok, akik azonban most mindenképpen szembesülnek a kényszerintézkedéssel.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György szerint „furcsa hangulatkeltés folyik a kilakoltatások ügyében”. Úgy véli, az „ellenzéki és más szereplők” ezzel a legtöbbet a nehéz helyzetben lévő adósoknak ártanak. Azoknak, akiknek az anyagi helyzete – legalábbis ahogy Schadl látja –az utóbbi időben érezhetően javult. A végrehajtók vezetője azt tapasztalja, hogy az adósok egyre többször kérnek részletfizetést, s a bankok nemegyszer lemondanak nagyobb összegekről. (Korábban mi is írtunk több megállapodásról is.)
Tavaly az utolsó bő negyedévben majdnem 350 milliárd forint adósságot adtak át a bankok behajtóknak (2016-ban összesen 426 milliárd forint). Ezeknek az ügyeknek a többsége még most is folyamatban van.
Schadl arról is beszélt, hogy egyre erősödő érdeklődés tapasztalható a tartozás miatt meghirdetett ingatlanok iránt. Kifejtette: a vevőket az sem tántorítja el, hogy a fogyasztói hitelszerződések fedezetéül szolgáló lakóingatlanokat egy ideje már általában a becsérték száz százalékán hirdethetik meg a végrehajtók. (A törvény ezirányú változásáról már többször írtunk.) A végrehajtói kar vezetője az idei esztendő újdonságának nevezte, hogy a meghirdetett ingatlanokra Kelet-Magyarországon is érkeznek ajánlatok.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok