Eltűnt a netről kedvenc szolgáltatód? Nem véletlenül

2018. május 31. Eltűnt honlapok, ide-oda kapkodó vállalkozások, késlekedő magyar szabályozás – ez jellemzi a május 25-én életbe lépett uniós adatvédelmi rendelkezés (GDPR) hazai “életútját”. Elterjedt, hogy a hatóság a kisebb cégeket egyelőre békén hagyja, de ez a már benyújtott törvényjavaslat alapján nem feltétlenül lesz így.

Több jelzést is kaptunk arról, hogy május végén egyes honlapok (például fodrászé, kozmetikusé, de egészségügyi is akadt) elérhetetlenné váltak. A szolgáltatók esetenként nem is titkolták, hogy az uniós adatvédelmi rendelkezés miatt van így. Az eleinte közzétett riogatások (a magyar adatvédelmi hatóság már a rendelkezés május 25-i életbe lépését követően komoly bírságokat szabhat ki) sokakra megtették hatásukat. Ahogy tapasztaltuk, szabályos zűrzavar alakult ki.

A Deloitte szakértői felhívták a figyelmet, hogy a kormány által már benyújtott törvényjavaslat alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) lesz felelős a GDPR-ban meghatározott felügyeleti feladatok ellátására. Az előzetes kommunikációval összhangban a NAIH elsősorban figyelmeztetné az adatvédelmi jogszabályoknak nem megfelelően működő adatkezelőket és adatfeldolgozókat.

A tanácsadók úgy gondolják, hogy a NAIH várhatóan a nagyvállalatok körében fog élni a bírságolás jogával. A kis- és középvállalatoknál (kkv) a hatóság első alkalommal csupán figyelmeztetést és egyéb, a bírságnál enyhébb szankciókat (például bizonyos, a jogszabályoknak nem megfelelő adatkezelési tevékenységek megtiltása, az adatvédelmi jogszabályoknak való megfelelésre utasítás) alkalmazna.

A Deloitte viszont hangsúlyozza, hogy az előterjesztésben foglaltak nem úgy értelmezendők, hogy a kkv-k mentesülnek a GDPR-megfelelés alól, ugyanis súlyos jogsértés esetén nem zárható ki a bírság alkalmazása velük szemben sem. Ezért tehát azt javasolják, hogy minden cég tegye meg a szükséges adatvédelmi lépéseket (hogy ezek pontosan mik is, abban tapasztalataink szerint egyelőre meglehetősen ellentmondásosak az információk).

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok