Az új év új banki kondíciókat hozott

Átszabott bankszámlák

Fotó: Latzer Anna
2017. január 4. Alig akad bank, ahol nem tettek közzé az idén új kondíciós listát. Előfordul díjemelés, de akció kifuttatása vagy átalakítása is. A nem módosítók közé tartozik az OTP, de a legnagyobb számlaváltozás mégis éppen a legnagyobb magyar banknál következett be.

Ahogy azt jeleztük előre, a minimálbér emelése drágította az alapszámlákat. A díj több banknál 1575 forintról 1665 forintra emelkedett. (A drágulás a csúsztatott hatálybaléptetés – a vetítési alap a megelőző év utolsó napján érvényes legkisebb összegű havi bruttó minmálbér – miatt nem magasabb.) A Budapest Banknál emellett a korrekciós díj (ezt a számlákhoz előírt feltételek nem teljesülése esetén számítják fel) a minimálbér-emeléssel arányosan jókorát drágult. Az idén már 1785 forintra rúg.

A CIB kártyázó csomagjaihoz a kártyahasználatról küldött, illetve a számlafigyelő szolgáltatás keretében kért SMS díjmentességi akcióját április végéig hosszabbították meg. A biztonsági üzenetek egyébként havi 59 forintba, a számlafigyelés mindenkinek 236 forintba kerül, az üzenetek díja pedig 25 forint. Az idén a számlacsomag váltása is pénzt kérnek (ez szintén akciósan volt nulla). A díj mostantól 1129 forint. Az idén újonnan szerződötteknek pedig majdnem egy ezrest kell majd fizetniük, ha el szeretnék hagyni a CIB-et (a „bankváltás díja” eddig nem szerepelt a kondíciós listában). A bank a változtatást a könnyebb bankváltást előíró rendelkezésekkel indokolja, mint jelezték: a díj is ezekre az esetekre vonatkozik. (A bankváltási könnyítésekról részletesen itt tájékozódhat.)

A CIB a kiegészítő utasbiztosítás díját napi 470 forintról 490 forintra emelte. Jobb hír is akad azonban: a CIB-nél az Eco csomag akciósan kedvezményes feltételeit 2017 végéig meghosszabbították. Hosszabbított, illetve új akciókat indított a Raiffeisen. A K&H bevezette a tartós betéti számla 2017. elnevezésű lakossági betétszámlát, és ezzel egy időben módosította a 2016-os jelzésű tbsz kondícióit.

Függő és független változók


Egészen új (2017-től érvényes) kondíciós listát nem tett közzé az OTP, de a legnagyobb számlaváltozás alighanem itt következett be. A bank december 12-étől már több lakossági számlacsomagját sem értékesíti (erről részletesebben itt olvashat), és most bejelentette: ezeket a konstrukciókat új, rugalmasan alakítható termékekkel váltotta fel. A választható modulok közül kiemelhető például, hogy az Aktív számlához 100 ezer forintos utalásig havi 299 forintért vehető díjmentes elektronikus átutalás. A Klasszikus számlacsomaghoz 149 forintért 30 ezer forintnyi díjmentes közüzemi díjbeszedés (csob) dukálhat. Ezeket egymással és más elemekkel is lehet kombinálni.

Az OTP új csomagjainak (ezeknek alapja a Bázis elnevezéssel futó megoldás) kedvezményes számlavezetési díját azok fizethetik, akiknek legalább a minimálbér nettó összege minden hónapban a számlájukra érkezik. Az igazán akciós díjhoz havi 150 ezer forintos jövedelem kell. Kérdés persze, hogy ez a már bejelentett következő évi béremelés után miként alakul majd. A jövedelemi korlát ugyanis már érzékelhetően most is feljebb került.

Úgy tűnik egyébként, hogy a bankszámlásoknak egyre több tényezőre érdemes figyelniük. Több banknál is vannak „idősávos” díjak, vagyis a korábban nyitott számlákra, kártyákra más feltételek vonatkoznak. Emellett – mint arról már többször írtunk – akadnak a piacon még fantasztikusan kedvező régi csomagok is, amelyeknél a feltételek csak azokra vonatkoznak, akik régóta nem változtattak. A legnagyobb magyar banknál is megmaradt a régi ügyfeleknek például a Netszámla. Érdekesség lehet még, hogy az OTPdirekt üzenetenkénti díjai a telefontársaságoktól függően mások, ami új jelenség. A legkevesebbet (22 forint sms-enként) a Vodafone és a UPC ügyfelei fizetik. A legtöbbet – az előbbi tarifánál 5 forinttal többet – azoknak számítják fel, akik a Telenor szolgáltatását veszik igénybe.

A nagyobb bankok most nyitható számláinak díját itt kalkulálhatja

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,