Átlagnál jobban drágultak az élelmiszerek

2018. április 10. Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 2,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, februárhoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek az árak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője a friss márciusi adatok ismertetésekor az MTI tudósítása szerint elmondta: átlag fölött drágultak az élelmiszerek, ebben még érződik a tavaly őszi áremelések hatása is. Februárhoz viszonyítva pedig átlag fölött emelkedett a friss zöldségek és gyümölcsök ára. Mint jelezte: az üzemanyagárak ugyanakkor havi és éves összevetésben is csökkentek.
 Márciusban a KSH adatai szerint éves összevetésben a nyugdíjasok az átlagnál magasabb, 2,2 százalékos áremelkedéssel szembesülhettek. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció azonban ennél is magasabb, 2,5 százalék volt.
Az előző év márciusához képest egyébként az adatsor szerint élelmiszerek ára 4,1 százalékkal emelkedett, ezen belül a tojás 27,0, a vaj, vajkrém 14,2, a száraztészta 11,1, a tejtermékek 6,9, a tej 5,9, a kenyér 5,6 százalékkal drágult. A cukor közben 18,1 százalékkal olcsóbb lett. A legnagyobb mértékben, átlagosan 6,8 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt. A háztartási energia 1,4, ezen belül a tűzifa 13,3, a palackos gáz 5,4 százalékkal drágult, az elektromos energia, a vezetékes gáz és a távfűtés ára nem változott.

Egy hónap alatt (tehát az első tavaszi hónapban februárhoz viszonyítva) is az átlagnál jobban drágultak az élelmiszerek. Ezek ára 0,3 százalékkal emelkedett. Ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 3,8, a száraztészta 1,7, a péksütemények 1,2 százalékkal többe, a tojás 6,5, a cukor 2,8 százalékkal kevesebbe került.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok