Aki nyaralt, az sem pihente ki magát

Még a korábbinál is legnépszerűbb a strandolás
2017. augusztus 29. Egy felmérés szerint a nyaralók mindössze 4 százaléka érzi úgy, hogy a kikapcsolódással sikerült valóban kipihennie magát. A válaszadók ötöde az elmúlt három évben egyszer sem tudott elmenni nyaralni. Az idén anyagi okok miatt 40 százalék kénytelen lemondani az üdülésről.

A 30-59 éves magyarok többsége, 80 százaléka az elmúlt három évben legalább egyszer volt nyaralni külföldön vagy belföldön. A 30-39 évesek körében magasabb, 88 százalékos volt az arány, míg az 50-59 éveseknek csak a 69 százaléka mondhatta el ezt magáról – derül ki a K&H biztos jövő indexéből. Persze ez egyúttal azt is jelzi, hogy az ötvenesek majdnem harmada volt kénytelen lemondani az üdülésről, az összes megkérdezettnek pedig ötödéről mondható ugyanez el.

Az idén 40 százalék nem engedheti meg magának a pihenést. A legfőbb indok a pénzhiány, 71 százalékuk ezzel magyarázta a kimaradt utazásokat. Azoknak – állapította meg a bank –, akiknek van lehetőségük elutazni, a többsége a családi körben vagy a párjukkal kettesben eltöltött vízparti vakációt választja. A pihenést szolgáló nyaralás ellenére a megkérdezettek mindössze 4 százaléka állította azt, hogy sikerültvalóban kipihennie magát.

Ez különösen azért meglepő, mert az utazási, nyaralási szokásokat vizsgáló kutatás szerint a legnépszerűbb program a vakáció alatt továbbra is a strandolás. A válaszadók többsége legszívesebben ezzel üti el az időt, sőt a 2016-os adatokhoz képest népszerűségük még nőtt is: 67 százalékról 71 százalékra. Ez a program leginkább a gyerekes családok körében népszerű. A városnézés, valamint a kirándulás az utazók 65 és 56 százalékát érdekli. A kirándulás a budapestieket; a városnézés pedig a gyermekteleneket és a budapestieket érdekelte legjobban. A wellness az utazók felének az érdeklődését kelti fel, a fesztiválok idejére 31 százalék szervezi a szabadságát.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , ,

Kapcsolódó anyagok