Aggódhatnak a halasok? Elindult a nagy nyári ellenőrzés

2018. július 2. Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően július 1-jétől augusztus 20-ig szezonális ellenőrzést rendelt el az agrártárca. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közreműködésével zajló akció a korábbinál szélesebb termékkört ölel fel.

Az eddiginél szélesebb körű vizsgálatot tartanak a nyári hónapokban a hatóságok – jelentette be Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerbiztonságért felelős államtitkára. Kihasználják ugyanis a Nébih sokrétű, az élelmiszerlánc valamennyi ágára kiterjedő szerkezetét. A július 1-jétől augusztus 20-ig tartó akció koordinációját a Nébih, a vizsgálatokat a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei együtt végzik.

 Az ellenőrzés-sorozat persze ezúttal is kiterjed majd az olyan hagyományos területekre, mint például a nagy tömegeket megmozgató rendezvények, fesztiválok, vásárok; az ifjúsági- és gyermektáborok étkeztetése vagy épp az utcai vendéglátás („street food”). A kiemelt termékek között megtalálhatók a fűszerezett, pácolt, előkészített húsok, a fagylalt, valamint a szezonális zöldségek és gyümölcsök.

Az ellenőrök fokozottan vizsgálják majd a közutak mellett szezonálisan üzemelő zöldség- és gyümölcsárusító helyeket, a nem rendszeresen üzemelő piacokat és – az adminisztratív ellenőrzéseket követően – az őstermelők termőterületeit.

Újdonságként szerepel az akcióban a közlemény szerint többek között a halsütödékben, halboltokban és piacokon kínált, természetes vizeinkben élő halfajokból (például szürkeharcsa, keszegfélék) származó termékek ellenőrzése. Szintén új elem a tűzifa kiskereskedelemhez kapcsolódó előírások és a szállítójegy-kiállítási kötelezettség betartásának a fokozott vizsgálata, továbbá a kutyák és macskák szívférgességének megelőzésére alkalmas állatgyógyászati készítmények ellenőrzése.

A tavalyi szezonális ellenőrzés mérlegéről itt írtunk

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , ,

Kapcsolódó anyagok